2020. április 02.

Márciusi online előadásaink fókuszában a virtuális osztálytermek, a projektmódszertan és a távtanítás jó gyakorlatai álltak. A szakmai támogatás nyújtása mellett továbbra is fontos célunk volt az ösztönzés, inspirálás. Mert hisszük, hogy a pedagógusok – csakúgy, mint a gyermekek – felfedezők.

2020. április 01.

A Digitális Témahét 2020 programjának határidejét, mint azt már korábban jeleztük, 2020. május 31-ig meghosszabbítottuk. A sikeres felkészülés érdekében a korábbi évek során Tudásbázisunkban elérhető 12 mintacsomagot folyamatosan frissítjük, valamint közzétesszük azok távtanulásra adaptált változatának összefoglalóját is.

2020. március 23.

A Digitális Témahét nem marad el, sőt, 2020. március 23-án hivatalosan is kezdetét veszi a programsorozat. Köszöntünk minden résztvevőt, és várjuk az újabb csatlakozó iskolákat! A pályázati határidőt is meghosszabbítottuk 2020. május 31-éig.

2020. március 20.

Az elkövetkezendő hetekben minden iskolának megoldást kell találnia arra, hogy oktatását teljes egészében digitális platformra helyezze. Nagyon fontos, hogy a digitális tanulásra érkező megszámlalhatatlan ötlet, javaslat közül, megalapozott pedagógiai döntések mentén válasszuk ki számunkra és diákjaink számára a legmegfelelőbb megoldást. A Digitális Pedagógiai Módszertani Központ munkatársai a dpmk.hu oldalon folyamatosan frissülő ajánlásokkal, cikkekkel igyekeznek ebben is támogatást nyújtani.

2020. március 16.

A következő napokban-hetekben folyamatosan jelentkezünk webináriumokkal, amelyek témájáról és időpontjáról csatornáinkon adunk hírt.

2020. március 16.

Ezúton tájékoztatunk minden kedves pedagógust, hogy a Digitális Témahét szervezése továbbra is folyamatos. Naponta frissülő szakmai tartalmakkal támogatjuk a jövőben is az – immár online módon szerveződő és megvalósítandó – projektek elkészítését.