Zachor Alapítvány különdíj

2020. február 22.

A Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért a Digitális Pedagógiai Módszertani Központtal együttműködésben, a Digitális Témahéthez kapcsolódva pályázatot hirdet „IWalk digitális projektmunka” címmel pedagógusok számára.

A pályázat keretében a pályaműveket az egyes településeken fejlesztett IWalk-ok alapján kell elkészíteni. Az IWalk videóinterjúkra épülő, interaktív, helytörténeti séta, amelyhez ingyenesen letölthető applikáció tartozik (IWalk - USC Shoah Foundation néven). Az applikáció segítségével virtuálisan is bejárhatók a kiválasztott település emlékhelyei, az egyes helyszínekhez pedig személyes történetek társulnak, melyek a USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumából származnak.

A pályázat keretében a projekteket 8-12. osztályos tanulócsoportokkal, osztályokkal lehet megvalósítani. A projekt keretében az applikációban megtalálható bármelyik séta választható. A sétákon virtuálisan kell részt venni, a válaszokat pedig be kell küldeni a tanár által létrehozott csoportkód segítségével.

Az elbírálás alapfeltételei: 

Az intézmény regisztrált a http://digitalistemahet.hu/iskolak oldalon.

A megvalósuló projekt minimum 5 kontaktóra.

A csoportnak önállóan vagy tanári kísérettel részt kell vennie a kiválasztott virtuális interaktív, helytörténeti sétán.

A kiválasztott virtuális séta (IWalk) alapján digitális pályamunkát kell készíteniük (pl. film, videóesszé, interjú, stb.)

Általános értékelési szempontok: 

  • projektpedagógiai elvek teljesülése 
  • digitális kompetencia fejlesztése 
  • digitális eszközök innovatív használata 
  • kerettantervhez illeszkedés
  • eredetiség, újszerű ötletek 
  • szakmai tartalom 
  • formai megjelenés

A legjobb pályázatot benyújtó pedagógus részt vehet a Zachor Alapítvány által meghirdetett háromnapos, akkreditált, 45 órás tanártovábbképzésen. A képzés során a 21. század pedagógiai kihívásaira válaszoló tananyagokat, és azok pedagógia módszertanát ismerhetik meg a résztvevők. A program középpontjában a USC Soá Alapítvány IWitness online digitális oktatási platformjának használata és a platformon való digitális feladatok fejlesztésének megismerése és elsajátítása áll.

A különdíjra a Digitális Témahét pályázati űrlapjának kitöltésével lehet jelentkezni.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. május 31.

A különdíj átadására a Digitális Témahét hivatalos díjátadóján kerül sor.

(A projekt tervezéséhez ajánljuk a Digitális Témahét projektterv-sablonját, mely innen letölthető.)

Felhívjuk a különdíjra pályázó pedagógusok figyelmét, hogy a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért által kiírt IWalk digitális projektmunka c. pályázatán, valamint a Digitális Témahét Zachor Alapítvány különdíjat hirdető pályázatán, azok feltételeit teljesítve akár párhuzamosan is lehetséges a részvétel.