Digitális Témahét 2018 – szakmai műhely Budapesten
2018. március 07.
Helyszín: Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Időpont: 2018. március 13. 14:00 – 16:30
Részletes program:
A szakmai műhely programját Dr. Főző Attila László, a Digitális Témahét témavezetője nyitja meg a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ nevében. Előadásában a Digitális Témahét szakmai koncepcióját és céljait, az eddig elért eredményeket, valamint az EFOP-3.2.15-VEKOP-17 kiemelt projekt kapcsolódó feladatait mutatja be, amelyek a Témahét sikeres megvalósítását támogatják.
A műhely további programjában a Digitális Témahéten egy már megvalósított projekt tapasztalatairól, valamint internetbiztonság témakörben hallhatnak előadásokat, melyekkel kapcsolatban a Magyarország Digitális Oktatási Stratégia (DOS) és a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia (DGYS) fontos célokat tűz ki a köznevelés számára.
A rendezvény helyszínét biztosító Müpa digitális marketing-vezetője, Fazekas László bemutatja, hogy milyen színes és ötletes, kifejezetten fiataloknak szóló digitális programokkal várják a hozzájuk látogatókat.
A szakmai műhely zárásaként kötetlen beszélgetésre invitáljuk a jelenlévőket, hogy osszák meg egymással és a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ szakmai csapatával személyes tapasztalataikat és gondolataikat a Digitális Témahét szervezésével, az iskolai projektek megvalósításával kapcsolatban.
A szakmai műhely a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ együttműködésével valósul meg.
Jelentkezni a szakmai műhelyre a regisztrációs lap kitöltésével tud.
Köszönjük jelentkezését!