Hivatalosan is startol a Digitális Témahét! Miért különösen fontos ez a programsorozat a koronavírus-járvány idején?
2020. március 23.
Ezúton mondunk köszönetet minden kedves pedagógusnak és szülőnek azért a hősies helytállásért és emberfeletti munkáért, amit a gyermekekért tesznek nap mint nap. Köszönjük a tanulóknak is, hogy partnerek az átállásban, és tanáraikkal együttműködve, az új helyzethez rugalmasan alkalmazkodva vállalnak felelősséget a saját tanulásukért.
Azt tapasztaljuk, hogy a pedagógustársadalom nyitott arra, hogy átgondolja a tanmenetben meghatározott pedagógiai céljait, ennek nyomán hagyományos tanítási gyakorlatát. Ezzel kapcsolatban mi is tettünk korábban ajánlásokat:
Az online tanítás megszervezése – Mit tegyünk és mit ne?
Miből főzzek ma? Tartalomszolgáltatási kalauz koronavírus-járvány idejére
Rendkívüli webináriumok a digitális távoktatás lehetőségeiről
A digitális munkarend fenntartható és hatékony megvalósulásában ösztönző lehet mind a pedagógusok mind a tanulók számára a Digitális Témahéten való részvétel, hiszen a technológia eredményes használata mellett most még inkább indokolt lehet a projektpedagógia alkalmazása, amely számos oktatási intézményben már most is a pedagógiai kultúra szerves része. Ahogy már korábban is jeleztük, a Digitális Témahét éppen ezért nem marad el, sőt, 2020. március 23-án hivatalosan is kezdetét veszi a programsorozat. Ezúton is köszöntünk minden olyan oktatási intézményt, pedagógust és tanulót, akik eddig csatlakoztak, egyúttal szeretettel várjuk az új jelentkezőket. Fontos információ, hogy jelen helyzetre tekintettel a pályázati határidőt is meghosszabbítottuk 2020. május 31-éig.
Miért érdemes bekapcsolódni a Digitális Témahét programjába?
Komoly kihívás a kialakult helyzetben, hogy
az óráinkat megtartsuk és adminisztráljuk,
a tanulói tevékenységeket nyomon kövessük, értékeljük,
megtervezzük a következő napok feladatait, és az azokhoz a szükséges technológiát is előkészítsük,
emellett folyamatosan fenntartsuk a diákok tanulási motivációját, valamint együttműködésre is ösztönözzük őket.
A Digitális Témahéten megvalósuló projektek éppen ezekre a pedagógiai kihívásokra nyújthatnak egy lehetséges megoldást:
a valósághoz kapcsolódó témákkal felkelthetjük a tanulók érdeklődését,
a problémaközpontú megközelítéssel ösztönözhetjük őket a felelősségvállalásra, önálló és csoportos tanulási célok kitűzésére és azok hatékony megvalósítására,
ugyanakkor fontos marad a tárgyi tudás megszerzése, hiszen megfelelő ismeretek nélkül a tanuló nem fogja tudni a kompetenciáit mire használni,
előtérbe kerülnek a készségfejlesztő elemek, a probléma-, illetve jelenségalapú megközelítés, tudásszervezés, a kooperatív csoportmunka és alkotás.
A Digitális Témahéten tehát nemcsak a digitális kompetenciaterületek, hanem számos 21. századi készség (kreativitás, tudásépítés, problémamegoldó készség, együttműködés) fejlesztése kiemelt cél.
A projekt megvalósítása során a tanár szerepe is megváltozik: már nem ismeretközlő, hanem sokkal inkább a tanulási folyamat megszervezője, támogatója. Azáltal pedig, hogy elsősorban facilitátorként működik, nagyobb teret ad a tanulóknak a saját munkájuk tervezésére, önálló döntéseik meghozatalára.
Mindez összecseng azzal, amit a távtanításra való átállás kihívásként, egyúttal pedagógiai megújulási lehetőségként idézett elő.
Hogyan csatlakozhatnak az iskolák, pedagógusok a Témahéthez?
A programsorozatba egy egyszerű regisztrációt követően kapcsolódhatnak be az oktatási intézmények. A részvételnek egyetlen feltétele van: egy saját pedagógiai projekt indítása.
Hogyan készüljenek fel a pedagógusok a digitális projektek lebonyolítására?
A tanárok felkészülését a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában elérhető mintaprojekt-csomagok és számtalan pedagógiai segédlet segíti. Legalább ilyen fontos szerepe van a felkészülésben a Digitális Témahét körül épülő tanári közösségnek (Digitális Témahét Tanári Fórum a Facebookon), amelynek tagjai folyamatosan segítik, támogatják egymást, ötleteik, módszereik, szakmai tapasztalataik megosztásával.
A Digitális Témahét szervezői emellett a továbbiakban is naponta frissülő szakmai tartalmakkal (webináriumok, ajánlások, cikkek) támogatják az – immár online módon szerveződő és megvalósítandó – projektek elkészítését. Valamennyi online előadásunk felvétele elérhető a Digitális Témahét Youtube-csatornáján.
Kapcsolódó cikkek:
Online kisokos
Nem marad el a Digitális Témahét!
Rendkívüli webináriumok a digitális távoktatás lehetőségeiről
Miből főzzek ma? Tartalomszolgáltatási kalauz koronavírus-járvány idejére